A 10 legextrémebb sportág

*A szerkesztők választása a legjobbak közül. A kiválasztási kritériumokról. Ez az anyag szubjektív, nem reklám, és nem szolgál vásárlási útmutatóként. Kérjük, vásárlás előtt konzultáljon szakértővel.

Mindenki, aki sporttevékenységet folytat, meg tudja indokolni, hogy miért teszi ezt. Vannak emberek, akik számára ez nem több, mint egy egyszerű testmozgás, egy módja annak, hogy megnyújtsák a testüket és formában tartsák magukat. Egyeseket a versenyszellem vonz, hogy megmutassák magukat a különböző versenyeken. Néhányan pedig szeretnek kockázatot vállalni, érezni az adrenalinlöketet, és olyan helyzetbe kerülni, ahol a túlélés kizárólag a sporttudásuktól függ. A következő néhány a létező legextrémebb sportok közül.

A legextrémebb sportok értékelése

1. díj: Rodeó bikán

Értékelés: 5.0

A hagyományos amerikai cowboy sport, a rodeó, az első helyen áll az extrém és a veszélyesség tekintetében. A kihívás során egy ökröt kell felnyergelni és 8 másodpercig rajta állni, és nem csak egy lovassal a hátán kell mozdulatlanul maradni, hanem minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy ledobjuk magunkról. Hogy a bika feldühödjön és a látvány látványosság látványos legyen, a lovas sarkantyúkat használ. A fő esemény mellett gyakran vannak olyan extrák is, mint például egy állat lasszóval való megfogása vagy elkapása és földre teperni.

Még a gyakorlott bikaidomárok sem védettek a sérülésekkel szemben. a gerincsérülések, törések és a karok és lábak ficamai gyakoriak az esések során. De sokkal ijesztőbb, amikor egy állat minden dühét a lovasra irányítja. Sok versenyző meghal, amikor egy feldühödött bika szarvaival, patáival eltapossa őket, vagy erőszakkal úgy megdobja az embert, hogy az kitöri a nyakát. Hogy ez ne történhessen meg, az arénában jelen van egy bikaviador – egy bohóc -, akinek az a feladata, hogy elterelje a bika figyelmét az elesett cowboyról. Természetesen ez nem mindig lehetséges egy bikaviadalon, és bizonyos esetekben az áldozat maga a bikaviadalon résztvevő bikaviadal.

2. hely: Heliski

Értékelés: 4.9

A helisí a síelés legextrémebb fajtája. A versenyzők helikopterrel szállnak fel egy érintetlen hegyoldalra, felveszik a síléceket, és elindulnak a lejtőn. Lehetőség van a lejtő ellenőrzésére a repülés során, de ez nem veszi el a kiszámíthatatlanság elemét – senki sem tudja, mi vár rá egy felkészületlen pályán. A Heliski népszerű helyszínei közé tartoznak az Alpok, Izland és Grönland, Alaszka és Kanada, Új-Zéland és más hegyvidéki területek. Oroszországban ezt a sportot Kamcsatkán és a Kaukázus Elbrusz régiójában is űzik.

Az egyszerre részt vevő síelők csoportjának mérete a helikopter teherbíró képességétől függhet. Az emberek között általában van egy vezető, aki ismeri a kiválasztott lejtőt. Minden résztvevőnek rendelkeznie kell lavinadetektorral, lavinaszondával, ásószerszámokkal és egyéb felszereléssel a hó alá temetett emberek felkutatásához.

De néha minden óvintézkedés kudarcot vall, és a sícsapat egy lavina alá temetve találja magát. Emberek halnak meg a hegyi szurdokokba zuhanás, a sziklákba ütközés és a szerencsétlen fékezés miatt súlyos sérülések miatt is. A résztvevőket folyamatosan helikopter követi; változó időjárási körülmények esetén a vezető megtagadhatja a pálya lefutását. Az útvonal nehézségét a résztvevők közül a leggyengébbek képességei alapján számítják ki.

3 hely: Bázisugrás

Értékelés: 4.8

A bázisugrás egy extrém ejtőernyős ugrás magas földi tárgyakról. A név első része a B betűszóból származik.A.S.E., amely kódolja a fő épülettípusokat, amelyekből az ugrók kiindulnak: épület, antenna, fesztávolság, föld… A basherek felmásznak házakra, kommunikációs tornyokra, meredek sziklákra, lezuhannak róluk és kinyitják az ejtőernyőt.

A hagyományos ejtőernyőzéstől eltérően, amely során repülőgépből vagy helikopterből ugrik ki, a bázisugrás abban különbözik, hogy a leszállás sokkal alacsonyabb magasságból történik. Ezért a hegymászók csak egy ejtőernyőt vesznek magukhoz – a tartalék ejtőernyő használatára nem lesz idő -, és azt a zuhanás első másodperceiben nyitják ki.

A bázisugrás gyors reakciót igényel – az az ugró, aki habozik kinyitni az ejtőernyőjét, azt kockáztatja, hogy a földbe csapódáskor meghal. Minél alacsonyabb az a magasság, ahonnan az ugrás történik, annál magasabbra értékelik a sportoló ügyességét. Az ejtőernyőt is tudnia kell irányítani, mert gyakran csak korlátozott területen lehet leszállni, és a szél messzire elviheti a repülőt.

4. hely: Lovasjáték

Értékelés: 4.7

Ez egy meglehetősen újfajta extrém sport, egy olyan ötlet, amely csak 2005-ben született meg és valósult meg, amikor az angol Daniel Fowler kitalálta, hogyan növelheti a deszkája sebességét. Ehhez egy lovas által hajtott lovat kötött a gördeszkához. Így született meg a lójáték, amely gyorsan népszerűvé és hivatalosan is elismertté vált.

A lóedzés fő veszélye az esés, és az ebből eredő sérülések ahhoz hasonlíthatók, mintha nagy sebességgel kiugranánk egy autóból. Van egy speciális lójátékos ruha, amelyet úgy terveztek, hogy megvédjen a zúzódásoktól. A sportolónak nem csak a deszkán kell tartania magát, hanem az állathoz rögzített vontatókötelet is irányítania kell. A lovasnak ügyességre van szüksége, és nem minden ló alkalmas erre.

A lóversenyzők nem csak a gyorsasággal versenyeznek. Látványos mutatványokat is bemutatnak – meredek kanyarok, természetes és mesterséges akadályok leküzdése… A lovas, a ló és a szállásadó közötti csapatmunka itt elengedhetetlen, különben a trükk nagyon rosszul végződhet az utóbbi számára. Az ilyen kohézióhoz általában hosszú ideig tartó közös képzésre van szükség.

5. hely: Slackline

Értékelés: 4.6

A sleighline két pont (ezeket nevezzük állomásoknak) között egy bizonyos magasságban kifeszített hevederen való gyaloglás. Nagyon hasonlít a kötéljáráshoz, az egyetlen különbség, hogy nem használnak speciális egyensúlyozókat, ami nagyobb szabadságot ad a kezeknek, és lehetővé teszi a különböző trükkök végrehajtását.

A kezdők általában rövid, alacsonyan a talaj fölé kifeszített vonalakon edzenek. A vonal hossza ebben az esetben nem haladja meg a 40 métert, a szélessége 1,5-2,5 cm vagy több lehet. Néha a slacklinerek a víz felszínén is járnak – a mélységnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a járókelő egy esetleges esés során ne érjen a víz aljára.

Egyre extrémebb, amikor a tapasztalt lovasok nagyobb magasságokba emelkednek, és egy hosszú, 40 méternél jóval hosszabb távon sétálnak felfelé. A járókelő ugrásokkal, szaltókkal, fordulatokkal mutatja be ügyességét. Nagyobb magasságban általában hevederhez kapcsolt hevedert használnak, de egyes esetekben eltávolítják, hogy ne akadályozza a mozgást. Akkor a slackliner tényleg az életét kockáztatja a pályán.

6. hely: Hegymászás

Értékelés: 4.5

A hegymászók a hegyek és sziklák megmászásának szerelmesei, akik a csúcsok felé vezető úton leküzdik az akadályokat. A verseny tárgya lehet a mászás magassága, az útvonal hossza és a leküzdésének nehézsége. Korábban, amikor még nem minden csúcsot hódítottak meg, a hegymászók keresték a módját, hogy olyan területekre jussanak el, ahol még soha senki nem járt. Aztán a legkönnyebb utat választják a csúcsra. És most, amikor egy egyszerű hegymászás senkit sem lep meg, a sportolók új, nehezebb és feltáratlan utakat keresnek.

A sportág hazájának az alpesi országok – Olaszország, Németország, Ausztria, Svájc – számítanak. Mivel a hegymászás az Alpokkal kezdődött, a hegymászókat hegymászóknak nevezik. Miután a különböző alpesi útvonalakat felfedezték, a sportolók figyelmüket más hegységrendszerek – a Kaukázus, Tibet, a Himalája, Észak- és Dél-Amerika, Afrika és Új-Zéland – felé fordították. 1953-ban az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Norgei Tenzing végre elérte a világ legmagasabb hegyét, az Everestet.

Sok veszély leselkedik a hegymászókra a magas céljuk felé vezető úton. Lehetséges lavinák, amelyek olyan hóréteggel borítják be az embereket, amelyből nem tudnak kijutni. Gyakran előfordulnak felszerelési hibák, amelyek következtében a sportolók elesnek. A nagy magasságban a hideg veszélyes – a hőmérséklet olyan alacsony, hogy megközelíti az emberi tűrőképesség határát, és az oxigénhiány miatt. Mert az Everest és más magas hegyek csúcsa közelében van egy „halálöv” – sok fagyott holttest fekszik ott, és nincs, aki eltakarítsa és eltemesse őket. Néhány fagyott test már évek óta a helyén van, és még útjelző táblákként is szolgálnak a hegymászók számára.

7. hely: Barlangi búvárkodás

Értékelés: 4.4

Barlangi búvárkodás, a búvárkodás egy fajtája, ahol az úszó barlanggal teli vizekbe merül. Ez általában az alvilágot feltáró hidro-szpelaeológusok munkája, de vannak olyan extrém sportolók is, akik szeretik ezt a folyamatot. Különleges eset az életmentők, akik más sikertelen búvárok keresésére úsznak.

A barlangi búvárkodás meglehetősen népszerűtlen a hagyományos búvárkodáshoz képest. A kulcsbúvárok előtt álló különleges kihívások, nevezetesen a sötétség, az azonnali feljutás képtelensége, a kiszámíthatatlan útvonal és a visszaúszást akadályozó sziklák veszélye miatt. A barlang vizébe csak kevesen mernek lemerülni speciális felszerelés, oxigénkészlet és lámpa nélkül.

Ahhoz, hogy elkerülje, hogy eltévedjen az elárasztott barlanglabirintusokban, és egy alkalmatlan pillanatban oxigén nélkül találja magát, gondosan meg kell terveznie a búvárkodást. A búvárok általában csapatokban dolgoznak, amelyekben sok búvártapasztalattal rendelkező embernek kell részt vennie. A barlangokban egytől egyig úszás a kevés fenegyerek sorsa, akik közül nem mindenki jut vissza.

8. hely: siklóernyőzés

Értékelés: 4.3

Büszke siklóernyőzés, vagy siklóernyőzés – speciálisan kialakított ejtőernyővel való repülés a felszálló légáramlatok segítségével. A repülőgép általában egy magaslatról indul, majd megpróbálja elkapni a felső légkörbe felszálló felmelegedett levegőt. Bár a siklóernyőnek nincs motorja, egy repülés ügyes irányítással több órán át tarthat, amely során több ezer kilométert lehet megtenni.

A siklóernyő alternatívája a sárkányrepülőgép. Jobb a szélfogóképessége és gyorsabban repül, de nehezebb és nehezebb szállítani. a siklóernyő előnye, hogy könnyen szállítható egy hátizsákban, felmászik egy megfelelő dombra, és onnan indítható.

Annak ellenére, hogy egy megfelelően elkészített siklóernyő néha biztonságos leszállást biztosít, még akkor is, ha a pilóta alig tudja irányítani, a kezdők gyakran megsérülnek. A sisak és a védőruha jobb a biztonság érdekében. Nem ajánlott egyedül repülni, ha egyáltalán nincs tapasztalata.

9. hely: Streetlagging

Értékelés: 4.2

Ez egy extrém sport, amely abból az ötletből alakult ki, hogy állva sokkal gyorsabb gördeszkázni. Az utcai járás olyan úton való lovaglás, amely egy domb vagy hegyoldal felé mutat. Amikor hátradőlve, fejjel hátrafelé állsz, a törzseddel és a lábaddal irányítod a deszkát, követve a pálya fordulatait.

A streetwalking az 1970-es években alakult ki az Egyesült Államokban. Az első esemény sok sérüléssel végződött, és ennek eredményeként a sportágat betiltották. Az illegális fejlesztések azonban folytatódtak, amíg újra engedélyezték, azzal a követelménnyel, hogy a testet a sérüléstől védő felszerelést kell viselni.

Az utcai szarufák gyakran közlekednek autópályákon. A táblát ugyanúgy kell irányítani, mint egy autót, és el kell kerülni az ütközéseket. A legnehezebb dolog az, hogy időben fékezz, mivel a gördeszkának nincs ehhez alkalmazkodási lehetősége. A versenyzőknek gyakran fáknak, oszlopoknak és egyéb akadályoknak kell nekimenniük, hogy megálljanak. Ha valaki elfelejt védőfelszerelést viselni, egy ilyen utazás gyakran a kórházban végződik.

10. hely: Rafting

Értékelés: 4.1

A rafting gyors, szeles hegyi folyókon való rafting. A sportolók tutajokon ülnek – felfújható csónakok, amelyeket 1-3 pár ember számára terveztek. Ez elsősorban egy kereskedelmi sport, amely nem feltétlenül igényel tapasztalatot.

A rafting fő kihívásai a zuhatagok leküzdése, a csónak irányítása a gyors áramlatokban, az akadályok elkerülése az úton. Vannak nehézségi szintek, egytől hatig. Az egyes akadályokat ugyanígy rangsorolják, csak náluk a skála nulláról indul (0-6).

Veszélyek várnak a tutajosokra a vízeséseken, örvényeken, víz alatti zsebeken… Természetesen ez a sport veszélyes azok számára, akik nem tudnak úszni. Sérülés esetén gyakran nincs senki a közelben, aki segíthetne – a tutajosok a hegyekben úsznak, távol az emberi településektől. A 3-4. nehézségi szint feletti útvonalak csak azok számára alkalmasak, akik már egy ideje vitorláznak.