A 10 legfontosabb német filozófus

*A szerkesztő választása a legjobbak közül. A kiválasztási kritériumokról. Ez az anyag szubjektív, és nem minősül reklámnak, és nem is értékesítési célzatú. A vásárlás előtt tanácsos konzultálni egy szakértővel.

A filozófia az ókori Görögországban, a Kr. e. 7-5. században alakult ki. Eredetileg minden művelt embert filozófusnak neveztek, és csak fokozatosan kezdték ezt a kifejezést alkalmazni azokra, akik világnézeti kérdéseket tanulmányoztak. A filozófia szó szó szerinti fordítása „bölcsesség”, ami a bölcsesség szeretetét jelenti. Céljai közé tartozik a lét általános elveinek és törvényszerűségeinek, az emberi társadalom fejlődésének, a gondolkodás folyamatának, az ismeretek és a hiedelmek elsajátításának, valamint az értékrendek, különösen az erkölcsi és a morális értékek tanulmányozása. Ez az átfogó rendszer számos speciális területet foglal magában, az ismeretelmélettől és a metafizikai kutatásoktól kezdve az olyan nagyon specifikus témákig, mint a designfilozófia vagy a filmfilozófia.

Németország, mint fejlett, magas szintű oktatással rendelkező ország, sok tehetséges és kiváló embert adott a világnak: tudósokat, írókat, zeneszerzőket és természetesen filozófusokat. Ebben a cikkben olyan híres német gondolkodókat mutatunk be, akiknek eszméi nagy hatással voltak a társadalomra, és alakították a modern európai, sőt egyes esetekben a globális kultúrát.

A legfontosabb német filozófusok értékelése

Jelölés	hely	A filozófus	értékelés
A legjelentősebb német filozófusok értékelése	10	Martin Heidegger	4.1
9	Edmund Husserl	4.2
8	Karl Marx	4.3
7	Ludwig Feuerbach	4.4
6	Johann Gottlieb Fichte	4.5
5	Max Weber	4.6
4	Arthur Schopenhauer	4.7
3	Immanuel Kant	4.8
2	Friedrich Nietzsche	4.9
1	Georg Hegel	5.0

Martin Heidegger

Értékelés: 4.1

Heidegger a Freiburg im Breisgau-i egyetemen szerzett diplomát, ahol a filozófia mellett teológiát, matematikát és természettudományokat is tanult. Doktori fokozatának megszerzése után hosszú ideig Edmund Husserl asszisztenseként dolgozott. 1923-ban kinevezték professzornak, majd tíz évvel később a tanszék dékánjává, de hamarosan lemondott. Heidegger világnézetét a korai szakaszban nagymértékben mentora, valamint Wilhelm Dilthey filozófiája alakította. Fő műve a Lét és idő, amely kísérlet arra, hogy az emberi létet a világgal való gyakorlati kölcsönhatáson keresztül, társadalmi-történelmi kontextusban vizsgálja. Művében Heidegger a konformitás problémájáról elmélkedik, és arról, hogy az egyén mély tapasztalataiból merítve hogyan képes megtalálni lényének autentikusságát. A filozófus szkeptikus volt néhány huszadik századi tudós azon kísérletével kapcsolatban, hogy a matematikai módszereket a társadalomtudományokban alkalmazzák. Heidegger későbbi, háború utáni írásai a metafizika hagyományos kérdéseivel foglalkoznak.

Edmund Husserl

Értékelés: 4.2

A fenomenológia, a tudat jelenségeinek fogalmának megalapítójának tekintik, a 19. század végének és a 20. század elejének híres filozófusa. Husserl szerint ez a tiszta tudat tudománya, amely mentes minden dogmától, és az esszenciák megismerésére irányul. Tanítói pályája elején világnézetét a brit empiristák és Franz Brentano befolyásolták; a későbbi években Immanuel Kant elméletei felé fordult. Husserl első publikált könyve Az aritmetika filozófiája volt, amelyben általánosságban vizsgálta a pszichológia és a formális logika kapcsolatát. Nézeteinek továbbfejlesztése során arra törekedett, hogy felfedezze a logika magától értetődő és példátlan elveit. Husserl úgy vélte, hogy az érzéki szemlélődés tapasztalata kulcsszerepet játszik a tudat kialakulásában. Edmund Husserl fő művei: „Formális és transzcendentális logika” és „Az európai tudományok válsága”. A filozófus hozzájárult az egzisztencializmus kialakulásához, és megalapozta a Gestalt-pszichológia és a pszichoanalízis módszereinek kialakulását.

Karl Marx

Értékelés: 4.3

Bár Karl Marxot elsősorban társadalmi aktivistaként ismerik, aki megteremtette a kommunista mozgalom alapjait, a filozófiához való hozzájárulása is rendkívül jelentősnek tekinthető. Tanulmányait a bonni egyetemen végezte, majd a német fővárosban folytatta tanulmányait. A fiatal Karl Marxot különösen lenyűgözték az ókori filozófusok, Demokritosz és Epikurosz klasszikus elméletei. Kortársai közül Hegel és Feuerbach művei inspirálták. 1843-tól Marx Franciaországban élt, ahol megismerkedett Friedrich Engelsszel és a költő Heinrich Heinével. 1845-ben, miután Brüsszelbe költözött, egy titkos nemzetközi társaság tagjaként Engelsszel közösen megírta a „Kommunista Párt kiáltványát”. Marx társadalmi aktivizmusát és ateista világnézetét akkoriban sehol sem fogadták szívélyesen, végül családjával együtt Londonba kellett emigrálnia. Itt dolgozott fő művén, a Capital-on. Karl Marx filozófiája, amely később a marxizmus nevű mozgalommá fejlődött, a materializmuson és a forradalmi társadalmi változásokon alapult.

Ludwig Feuerbach

Értékelés: 4.4

Feuerbach a filozófiával való ismerkedését Karl Daubnál kezdte, később pedig Georg Hegel előadásain vett részt Berlinben. Az erlangeni egyetem elvégzése után folytatta tanulmányait, és első fontos munkája „Az új filozófia története Bacontól Spinozáig” volt. 1830-ban Feuerbach egy névtelenül megjelent kis művet adott ki, amelyben a lélek halhatatlanságáról szóló vallási tanítás ellentmondásosságát bizonyította. Amikor a szerző neve nyilvánosságra került, megfosztották tanári státuszától. Ez azonban nem állította meg a filozófust, aki egyre inkább az ateista világnézet felé hajlott. Nem osztotta azonban a XVIII. századi felvilágosodóknak a vallásról, mint a babona termékéről és politikai eszközről alkotott nézetét, mivel úgy vélte, hogy a vallásos törekvésekre való hajlam az ember eredendő antropomorfizmusából ered. Feuerbach is az eudémonikus etika híve volt, amely a boldogságra való törekvést tette az erkölcs fő kritériumává. Megjelent művei közül „A vallás lényege” és „A jövő filozófiájának alapjai” című műveit tartják a legfontosabbaknak.

Johann Gottlieb Fichte

Értékelés: 4.5

Johann Fichte, a 18. század végének és a 19. század elejének híres filozófusa a kritikai idealizmus híve volt. E tan alapján vezette le a spekulatív transzcendentalizmusnak nevezett új formáját. Fichte már korán megismerkedett Immanuel Kant munkásságával, amely alapvetően irányt adott későbbi filozófiai munkásságának. Az első műve, amely a nyilvánosság előtt elismerést aratott, a „Minden teremtés kritikájának tapasztalata” volt. Röviddel a könyv megjelenése után a jénai egyetem professzorává nevezték ki. 1799-ben Fichte kénytelen volt abbahagyni tanári pályafutását, mert ateista nézetek terjesztésével vádolták. Későbbi műveiben a filozófus etikai, metafizikai és szociálpedagógiai kérdésekkel foglalkozott. Megteremtette az államszocializmus eszméjének előfeltételeit, megfogalmazta azt az elvet is, hogy az igazság leggyakrabban a tézis és az antitézis között van.

Max Weber

Értékelés: 4.6

Apjának köszönhetően, aki államférfi volt, Max Weber már korán érdeklődött a politika és a tudományok iránt. Jogásznak tanult, doktori fokozatot szerzett, és a jogtudományok doktora lett. Weber egy ideig a Berlini Egyetemen dolgozott előadóként, később egy tudományos folyóiratnál volt segédszerkesztő. Legfontosabb, filozófiai kérdéseket érintő könyve a „Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” volt. Ez a munka a kultúra és a vallás hatását vizsgálta az állami gazdasági rendszer fejlődésére. Karl Marxszal ellentétben Max Weber a vallásos világnézetet a civilizáció kialakulásának fontos elemének tartotta. A filozófust a szociológia egyik alapítójának tartják, és ő vezette be először a „társadalmi cselekvés” fogalmát. Weber tanulmányaiban elsősorban a társadalomra, mint az egyének társadalmára összpontosított, és meg volt győződve arról, hogy a motiváció kulcstényezői az eszmék, amelyek világa dominál az anyagiakkal szemben. Politikai téren a demokrácia és az alkotmányos reformok szószólójának bizonyult. Weber eszméi olyan komoly hatást gyakoroltak a huszadik századi német társadalomra, hogy még a weimari köztársaság új alkotmányának megalkotásában is részt vett.

Arthur Schopenhauer

Értékelés: 4.7

A 19. század legfőbb pesszimista filozófusa, Arthur Schopenhauer már fiatal korától kezdve előszeretettel volt embergyűlölő és gyakorlatiasan ítélkező (olykor a cinizmussal határos) életszemléletű. Ehhez nagyban hozzájárultak az olyan körülmények, mint apja öngyilkossága (akivel a 16 éves Arthur szoros kapcsolatot ápolt) és az anyjával való nehéz kapcsolat, aki tehernek tekintette a gyermeket. A leendő filozófus Immanuel Kant munkásságából merített ihletet, akit ideológiai mentorának tekintett… Más gondolkodókat, például Fichte-t és Hegelt Schopenhauer lekicsinyelte, és minden adandó alkalommal bírálta eszméiket. Szkeptikus szemlélete ellenére nem kevésbé volt népszerű korának fiatal sznobjai körében, miután megjelent A világ mint akarat és ábrázolás című nagy könyve. Schopenhauer legnagyobb irodalmi elismerését aforizmagyűjteménye hozta; számos maró idézete a mai napig híres és népszerű.

Immanuel Kant

Értékelés: 4.8

Immanuel Kantot a 18. század egyik legjelentősebb klasszikus filozófusának tartják. Königsberg külvárosában nőtt fel, kézműves családban, de nagy tudásvágya miatt könnyen egyetemre járhatott. Isaac Newton tanításai hatalmas nyomot hagytak a tanuló szemléletében. Pénzügyi problémák miatt fel kellett adnia tanulmányait, és a következő tíz évben jómódú családok gyermekeinek magántanáraként dolgozott. Tudományos kutatásokat is folytatott a fizika, a csillagászat, a földrajz és a filozófiai írások terén. Kantot eleinte a wolfianizmus uralkodó ideológiája befolyásolta, de idővel kialakította saját nézeteit, amelyek az akkori Európa számára forradalmiak voltak. A filozófus egyik alapgondolata az egyén értéke és a személyes cselekvési szabadság elidegeníthetetlen joga volt. Immanuel Kant művei közül három alapvető mű emelkedik ki. Ezek közül az első, „A tiszta ész kritikája” a megismerési lehetőségek és az evidencia kérdésével foglalkozott az empirikus tudástól elszigetelten. A második, „A gyakorlati ész kritikája” etikai kérdésekkel foglalkozik, a harmadik, „Az ítélőerő kritikája” pedig esztétikai és teleológiai reflexiókat tartalmaz.

Friedrich Nietzsche

Értékelés: 4.9

A világhírű filozófus 1844-ben született a németországi Lipcse közelében. A lipcsei egyetem filológiai tanszékén végzett. A fiatal Nietzsche ekkoriban ismerkedett meg Arthur Schopenhauer nézeteivel, amelyeket A világ mint akarat és kép című könyvében fejtett ki, és amelyek felkeltették benne a filozófia iránti élénk érdeklődést. Tanulmányai befejezése után azonnal felkérést kapott, hogy vállaljon tanári állást a svájci Bázeli Egyetemen. Nietzsche filozófiai eszméinek fejlődése, amelyből később egy külön áramlat, a nietzscheanizmus alakult ki, ellentmondásos fogadtatásban részesült, és a közvélemény nem fogadta jól. Leghíresebb könyve az Így szólt Zarathustra, amely a mai napig megőrizte népszerűségét. Friedrich Nietzsche a szerzője az „Isten halála” szimbolikus gondolatának, amely a vallási hivatkozási pontokba és értékekbe vetett bizalom elvesztésére utal. Nietzsche az irigységről alkotott általános nézet újragondolására is felszólított, amelyet az emberi motiváció erőteljes forrásának tekintett.

Georg Hegel

Értékelés: 5.0

Georg Hegel, a német idealista filozófia egyik alapítója, több mint száz éven át számos ellentmondásos elmélet szerzője. A Tubingham Egyetemen szerzett teológiai képzése fontos szerepet játszott tanításaiban. 1808-tól Hegel rektori állást töltött be Nürnbergben, ahol számos filozófiai, bölcsészeti és matematikai tárgyat tanított. Írásain is dolgozott: először első műve, „A szellem fenomenológiája” jelent meg, majd „A logika tudománya”. Hegel filozófiai koncepciója a legmagasabb állami szinten is elismerést nyert, a 19. század elején szinte Poroszország hivatalos ideológiájává vált, és őt magát is meghívták a berlini egyetemre. Bár Hegel néhány gondolatát később elavultnak ismerték el, mások megőrizték aktualitásukat. Úgy tartják, hogy ő fektette le a humanista szociológia kialakulásának alapjait.