Hogyan legyünk türelmesek a gyerekekkel

„A legjobb módja annak, hogy a gyerekeket jóra neveljük, ha boldoggá tesszük őket” (Oscar Wilde)

Gyakran a kommunikáció és a gyermeknevelés során a felnőttek agressziót, dühöt, idegességet, türelmetlenséget, türelmetlenséget mutatnak. Ez annak köszönhető, hogy minden korábbi élettapasztalatuk azon alapul, hogy más felnőttekkel kell interakcióba lépniük, akiknek hasonló tapasztalataik, attitűdjeik és mentális beállítottságuk van. Ezért nehéz számukra elmerülni a gyermekkori élmények kondicionált környezetében, megérteni a viselkedésük indítékait és céljait.

Miért „fújják ki az agyukat” a gyerekek

„Ha a gyerekek „útban vannak” a szüleiknek, az azt jelenti, hogy ők maguk még nem nőttek fel, és gondozásra van szükségük” (John Gray)

A gyerekek további irritáló tényezőt jelentenek, és ez tény. Gondoskodni kell róluk, és cserébe rengeteg új kérdést, követelést és vandalizmust kaphatnak. Valahogy az evolúció nem foglalkozott a gyermekek további pszichológiai védelmével. Például az emlősöknél a felnőtté válás és az „oktatás” folyamata, a tapasztalatok átadása az élet kb. 1/30 részét teszi ki, gyakorlatilag nincs konfliktus a generációk között, túléltek, felnőttek és tovább szaporodnak.

Az embereknek azonban életük 1/3-áig tart a felnőtté válás és a társadalmi alkalmazkodás, és ez több szakaszban zajlik, különböző pszichofiziológiai paraméterekkel. Mindig vannak „apák és gyermekek” konfliktusai, az emberiség nem egyszerűen felhasználja a korábbi tapasztalatokat, hanem folyamatosan gazdagítja őket és épít rájuk. A felnőttek tekintélye visszavezethető az emberi fejlődés történetére: amikor az előző generáció a fejlődés és az új technológiák bevezetése árán védte a megszokott fogalmakat és hagyományokat.

„A nevelés apró magvai idővel az erény és az erkölcs mély gyökereivé fejlődnek” (. Mazzini)

Ezért minden felnőttnek meg kell értenie a közte és az utódai közötti kardinális különbségeket:

1. A felnőttek erősebbek, De ez a hatalom és tekintély azért adatott neki, hogy megvédje és támogassa a fiatalabbakat, nem pedig azért, hogy elnyomja és megalázza őket. Ha tilalmakkal és korlátozásokkal jársz el, akkor egy gyenge akaratú, gyengeelméjű, vagy egy titkolózó és makacs egyén lesz a vége.

2. A gyermekek játékosan fejlődnek, nem használhatnak „felnőtt” tárgyakat és műtárgyakat. Hagyományos dolgokat és jeleket használnak játékhoz és tanulási helyzetekben – ezt a fejlődés útjaként kell felismerni és ösztönözni.

3. A gyermekek nem értik a kommunikáció és a viselkedés „határait”. Kiabálhatnak, dührohamot kaphatnak, összezavarhatják, megzavarhatják a rutinjukat. Meg kell tanítani őket tárgyalni, betartani az ígéreteket, együttműködni másokkal…

Hasznos felnőtt viselkedési szabályok a gyerekekkel szemben

„Mindig úgy viselkedj, hogy a gyermekeid eléggé tiszteljenek téged, de ne féljenek attól, hogy. Ne erőltesd rájuk azokat az erényeket, amelyekkel te magad nem rendelkezel. Végül is a gyerekek megfigyelnek, és levonják a megfelelő következtetéseket” (André Morois)

Csak emlékezz vissza a gyermekkorodra, és oszd el a benyomásaidat két részre: amit szerettél (gondtalan, felnőtt segítség, játék és szórakozás) és amit nem szerettél és ki akartál javítani (zabkása, búzadara, szülői kiabálás és fenyegetés). Nagyszerű lehetőséged van arra, hogy angyalként vagy Anton Makarenkóként viselkedj a gyermekeiddel.

„Az igazi oktatás nem annyira elméleti szabályokból, mint inkább gyakorlati gyakorlatokból áll” (.. Rousseau)

Tehát próbálják megmutatni pedagógiai tehetségüket, még a kritikus, szokatlan helyzetekben is, amikor egy gyermek lop dolgokat a boltban, vagy nevezzék a szomszéd gyermekeit.

1. Ugyanannak a dolognak az ismételgetése újra és újra.Százszor, ezerszer kell majd elismételned, hogy „ülj egyenesen, ne görnyedj”, „mondd, hogy „kérlek vagy köszönöm”, „kérj engedélyt, hogy elvehess dolgokat” és sok más világi igazságot. Annak érdekében, hogy külsőből belsővé, belsőből automatikusan másolhatóvá és használhatóvá váljanak.

2. Beszélj nehéz, konfrontatív helyzetekről, mondd ki, hogy te vagy a hibás, ez erősíti az erősségeidet. Az ilyen őszinte, felelősségteljes viselkedés felejthetetlen példát mutat a gyermek számára, megmutatva, hogy a legsúlyosabb nézeteltérések is megvitathatók és kompromisszumot lehet találni. Kérj bocsánatot, ha szükséges, mindig pontosan megmondva, hogy miért: „bocsánat, hogy kiabáltam veled, amikor sokáig nem figyeltél”, „kérlek, bocsáss meg, hogy nem tartottam be az ígéretemet, hogy elmegyünk sétálni a parkba, holnap mindenképpen megpróbáljuk helyrehozni”.

3. Az indítékok, nem az eredmények figyelembevétele. Egy gyermek ritkán cselekszik a felnőttek dacára, hogy feldühítse őket, hogy durvaságot provokáljon, ezért teljesen téves azt gondolni, hogy a gyermek „szándékosan cselekszik így, hogy elrontja a hangulatomat.” A gyermeknek nem szabadna. Hátrányos és veszélyes okot adni a büntetésre, ráadásul a gyermek valóban kötődik a szüleihez, és nem akarja őket idegesíteni vagy aggódni hiába.

4. A kompetencia és az engedelmesség világos határainak kijelölése világos, gyakorlatias szabályok révén. Ha most hagyja, hogy gyermeke különböző italokból álló koktélt készítsen, az nem jelenti azt, hogy spontán hozzáférhet a hűtőszekrényben lévő összes élelmiszerhez, és otthon kémiai kísérleteket végezhet. Olyan „vezérlő mondatokkal” kell rendelkeznie, amelyek megállíthatják gyermekét még a legnagyobb kreatív ihlet pillanatában is, amikor készen áll arra, hogy felfedezze a „bölcsek köve” képletét. Pl. „Megállapodtunk, hogy ésszerűek leszünk”, „Tényleg arra kérlek, hogy hagyd abba.

„Az élet küzdelem, és erre már gyermekkorban fel kell készülni. A barátok és a bajtársak jobb nevelők, mint a szülők, mert bennük nem rejlik szánalom” (André Morois)

Amikor úgy érzed, hogy a türelem pohara megtelt, és készen állsz arra, hogy kiabálj, szidd, fenyegesd, sértegesd a gyerekedet, használj stop jeleket, kifejezéseket, amelyek segítenek megállítani. Ezeket a mondatokat kérdezd meg magadtól, hogy megszakítsd az érzelmek negatív áramlását. Például: „Bárcsak ezt tennék velem?”Fél óra múlva szégyellni fogom magam emiatt?”, „Mit számít ez?? Hová menjünk?” és hasonló.

A legfontosabb dolog egy idegösszeomlás után, amelyet sikerült megfékezni, hogy elkerüljük a további feszültséget. Még ha sikerült is visszafognia magát a pillanatban, a gyermekek „bűncselekményeinek” okai és következményei nem tűntek el. Mondhatod: „Gyerekek, nagyon dühös vagyok, és lehet, hogy elveszítem a türelmemet, ezért azt javaslom, menjetek a szobátokba, és majd később megbeszéljük. Higgye el, intuitív módon tudják, mikor fenyegetnek a szülők tréfásan, és mikor állnak készen a határozott cselekvésre.

„Az oktatás olyan szabályrendszer, amely arról szól, hogy mit kell tenned, és ami még fontosabb, mit nem szabad tenned” (.. Rousseau)

Egyébként ez a „halasztott fizetés” technika nagy segítség, amikor a gyerekek veszekednek és dühösek egymásra. Ha panaszkodni jönnek, azt mondhatod: „Jelenleg nem érek rá, beszéljük meg ma este. A gyerekek nagyobb valószínűséggel kezelik egyedül a problémás helyzeteket, vagy elfelejtik kicsinyes kalandjaikat. Ez segít növelni az egyetértési és felelősségvállalási képességüket, valamint az együttműködési hajlandóságukat.

Büntetés – mikor és mennyit

„Ha egy gyermek ijedt és zaklatott, akkor már korán elkezdi magányosnak és védtelennek érezni magát” (Dmitry Pisarev)

A „büntetés” alatt olyan kifejezések és cselekedetek összességét értjük, amelyek a bátorítás, az erkölcsi vagy fizikai erőszak ellenkezőjét jelentik, amit teljesen kizárunk. Ahogy a pszichológiai és pedagógiai gyakorlat mutatja, az erőszakos büntetés nem vezet javuláshoz, jobb eredményekhez, hanem csak megnehezíti a kölcsönös megértést.

A zaklatás, fenyegetés, ultimátum, zsarolás, agresszív szándék és a pszichológiai erőszak egyéb formái (hiszti, botrányok, szimulációk) nem megengedettek. Ez segít a pillanatnyi feladatokban, de hosszú távon bizalmatlansághoz, titkolózáshoz, ravaszsághoz, pszichológiai traumához és krónikus stresszhez vezet, amelynek visszafordíthatatlan következményei vannak. Neurózisokat, kényszeres gondolatokat és cselekedeteket okoz (kényszerbetegségek).

Ráadásul a fizikai erőszak alkalmazása megengedhetetlen, megalázó mind a gyermekek, mind a felnőttek számára, sokáig emlékeznek rá, mondhatni örökre. Jelentősen csökkenti a felnőttekbe vetett tekintélyt és bizalmat, akik nem képesek bizonyítani a véleményüket, meggyőzni őket a helyességükről. Ha a fizikai büntetést folyamatosan alkalmazzák, a gyerekek hozzászoknak, és már nem a kudarc jeleként fogják fel.

Ne használják büntetésként a tanórákat, a tanulási feladatokat vagy a sportgyakorlatokat, hogy ne alakuljon ki negatív megítélésük. Nem jó, ha egy gyerekkel hosszú szöveget memorizálunk, egy fél füzetet kimásoltatunk, vagy kétszázszor guggolunk… Ez is lealacsonyítja a család minden tagjának méltóságát, és arra készteti őket, hogy utálják ezt a fajta gyakorlatot.

„A szakadt ruhákat meg lehet foltozni, de a megsebzett szívet nem lehet összevarrni” (Henry Longfellow)

Hogyan kell használni a büntetést, amely az „admonition” szóból származik, azaz utasítás, feladat:

1. A szavak és kifejezések szintjén– Mutasd ki, mennyire megbántott és elégedetlen vagy ezzel a viselkedéssel: „Bánt, hogy nem tartottad be a kérésemet”, „Felháborít a viselkedésed a boltban, még el is kellett mennünk, és nem volt időnk új játékokat venni”.

2. A cselekvés szintjén– Korlátozza a játékra és szórakozásra szánt időt – például ne vegye el az ajándékba kapott kütyüt, de korlátozza a használatát 5 percre. A következmények kijavítása – ne szidjuk a festékfoltok miatt, hanem takarítsuk fel együtt és tegyünk rendet.

A legnehezebb teszt egy baba számára, amelyet alkalmanként, végső megoldásként lehet alkalmazni, a távolságtartás (elválasztás). Mentális szinten azt mondhatod: „Nem állok készen arra, hogy most kommunikáljak veled, nagyon gyakran becsapsz és cserbenhagysz, át kell gondolnom, hogy mit tegyek ezután”. Beszélj magadról, az érzéseidről: „nagyon nehéz megértenem, hogy még mindig nem tudtalak rávenni, hogy elmondd az igazat” ahelyett, hogy szidsz és szemrehányást teszel: „csak undorító vagy, gazember és csaló”.

Viselkedési oldalon a gyermek szó szerinti magára hagyása, de csak akkor, ha ez otthon történik. Nyűgös, kiabál, makacskodik – ne próbáld meg ijesztgetni vagy rábeszélni, menj egy másik szobába, és mondd meg neki, hogy minél hamarabb el kell intézned valamit. Gyakran előfordul, hogy a gyermek a meglepetésből kifolyólag elfelejti folytatni a „koncertet”, még inkább közönség hiányában. Természetesen, ha valódi panaszai és könnyei vannak, azonnal meg kell tudnia, hogy mi az oka, és meg kell nyugtatnia a gyermeket.

„Aki a gyermeket helyesen akarja nevelni, az örökre arra van kárhoztatva, hogy ragaszkodjon a jó és igazságos elvekhez” (O. de Balzac)