A 9 legnagyobb béka a világon

A góliát bőre zöldesbarna a hátán és fehéres-sárga a hasán. Ezek a kétéltűek a folyók mentén, az esőerdők mélyén élnek. A Conraua nemzetség más fajaival ellentétben a Góliát nem tud vízzel teli és iszapos tavakban élni – csak tiszta, oxigénben gazdag vízre van szüksége vízesések közelében, amelyek gyors trópusi folyókat alkotnak.

A méret lehetővé teszi, hogy a góliát ne csak a szokásos békatáplálékot – rovarokat, pókokat, férgeket -, hanem nagyobb zsákmányt, például rákokat és kisebb békákat is elfogyasszon. Más fajokhoz hasonlóan egészben nyeli le zsákmányát, nyelvével megragadja azt.

A C. go

2. pozíció: Bikabéka (25 cm-ig)

Rangsor: 4.9

A második legnagyobb béka Észak-Amerikában él, a kontinens középső és délkeleti részén – Quebec, Ontario, a Mississippi deltájában. A góliátnál rövidebb hossza ellenére a faj súlya nem sokkal kisebb, akár a 3 kg-ot is elérheti. A bikabéka nem csak a méretéről kapta a nevét, hanem a muhogó hangjai miatt is. Latinul ökörbékának is hívják..

A bikabéka folyók, tavak, tavak és vizes élőhelyek partján él. Elég nagy állatokat eszik – denevéreket, kisebb rágcsálókat, halakat is képes lenyelni. Eszik továbbá ivadékokat, ebihalakat (még a saját fajtársait is), puhatestűeket, rovarokat is. A muhogó hangokat, amelyekről a faj ismert, csak a hímek adják ki, és a torokzsákjukkal vonzzák a nőstényeket.

A góliáttal ellentétben a bikabéka nem veszélyeztetett. Természetes elterjedési területe az észak-amerikai szárazföldön meglehetősen kiterjedt. Az USA és Kanada nagy részén, valamint számos dél-amerikai országban, Európában és Kínában is elterjedt. A bevezetés oka a béka kulináris értéke, amelynek lábát csemegének tartják. Ellenőrizetlenül szaporodik egyes területeken, ahol betelepítették, kiszorítva az őshonos fajokat.

3. helyezett: Az illékony kürtőskalács (20 cm-ig)

Értékelés: 4.8

A harmadik a listán a Ceratophrys aurita – a brazil (vagy higanyos) csúzli. Ez a béka csak Brazíliában él, és méretén kívül a szarvakra emlékeztető, a szemek feletti különleges kinövés is megkülönbözteti. A testének egyharmadánál nagyobb béka feje erőteljes fogazott állkapoccsal és jellegzetes testformával rendelkezik. A bőr zöld vagy barna, foltokkal és mintákkal borított.

A szarvasbéka nedves erdőkben él. Napközben a nap és a hőség elől a talajban rejtőzik, ahol álcázó színezete miatt nem veszik észre. Rovarokat és férgeket eszik, madarat, gyíkot vagy egeret is foghat. Érdekes módja annak, ahogy a béka segíti magát a táplálék lenyelésében, hogy leereszti a szemgolyóit és lenyomja a zsákmányt, lenyomva azt a nyelőcsövén, miközben a szarvai egyidejűleg eltakarják a szemnyílásait. Aztán, amikor az ételt lenyelték, a szemek visszatérnek a helyükre.

Viszonylag szűk elterjedési területe ellenére a faj nem halt ki – a brazilok számára a csúzli ugyanolyan gyakori, mint a közönséges béka vagy varangy. Az egzotikus állatok rajongói otthon tartják ezeket a kétéltűeket. Fogságban a csúszómászók megtagadhatják az étkezést – a gazdáknak le kell erőltetniük az ételt a torkukon – és meglehetősen csendesen viselkednek, ritkán mutatkoznak. Egyáltalán nem olyan, mint a vadonban – ott a hímek olyan hangosan kiabálnak a nőstényekért, hogy a hangjukat mérföldekre is hallani lehet.

4. hely: Tigrisbéka (17 cm-ig)

Értékelés: 4.7

Az indiai tigrisbéka (Hoplobatrachus tigerinus) Ázsia országaiban él – Indiában, Bangladesben, Kínában, de megtalálható más olyan helyeken is, ahová az ember behozta, például Madagaszkár szigetén. A méretétől eltekintve elég normálisnak tűnik – kicsi fej, masszív törzs. A hátán éles gerinc van, ami megkülönbözteti a Hoplobatrachus nemzetség más képviselőitől. Háta olajzöld vagy szürke, hasa fehér színű.

Víztározók és mocsaras területek közelében él, a nap elől a földbe vagy bokrokba bújva. Éjszaka vadásznak, és mindent lenyelnek, ami az útjukba kerül – férgeket, cickányokat, egereket, fiókákat, más békákat…

A hímek testszíne általában meglehetősen közönséges, de a szaporodási időszakban megváltozik. Ez akkor történik, amikor a monszun esőzések elkezdenek esni. A test sárgára színeződik, a torokzsákok pedig kékre színeződnek. Mivel a békák bőségesen vannak jelen, az ázsiai mocsarak teljes egészében ezekben a kontrasztos színekben pompáznak. Az ilyen pompa és a hangos károgás vonzza a nőstényeket a hímek csoportjaihoz, és párokat alkotnak.

5. helyezett: tavi béka (17 cm-ig)

Rangsor: 4.6

A tavi béka (Pelophylax ridibundus) Európában, Észak-Afrikában, Ázsiában és a Földközi-tengeren él. Kamcsatkára telepítették be, ahol termálforrások közelében telepszik meg. Méretét tekintve minden más európai és orosz békához képest felsőbbrendű. Testének színe felül zöld vagy barna, a gerinc mentén világos csíkkal, alul sárgásfehéren.

Főleg nem folyóvizekben – tavakban, tavakban, árkokban – él, innen kapta a nevét. Néha azonban a tavi békát folyók és patakok közelében is láthatjuk. A ragadozók elől a víz alatt rejtőzködik; ha nincs veszély, magától vadászik. A nap bármely szakában aktív, de gyakrabban a nap közepén, amikor meleg van. Rovarokat és puhatestűeket, ebihalakat (még a sajátjaikat is) és ivadékokat eszik. Ki tudja lőni a nyelvét, megragadva szitakötőket, pillangókat és legyeket; ugrik is, és repülés közben lenyeli a rovarokat. Télen víz alá bújik és téli álmot alszik.

Európában és Oroszországban gyakori, elterjedt faj. A tavi békához hasonlóan a tavi békát is használják orvosi kísérletekhez – különösen a Szovjetunióban. A Szovjetunió Európába is exportálta őket, ahol a békacombot nagyra értékelik. Még békákat is akartak tenyészteni speciális farmokon erre a célra, de nem jártak sikerrel.

6. hely: Hosszú lábú Litoria (legfeljebb 14 cm)

Értékelés: 4.5

Ez a béka a déli féltekén él – Ausztráliában, Új-Guineában, Timor szigetén és a déli féltekén. A hátán élénkzöld, a hasán világosabb színű. Ez a színezés láthatatlanná teszi a lombozatban – a fák lombkoronájában él, csak időnként ereszkedik le a földre. jellegzetes fehér csíkok indulnak el az ajkakról, amelyek a hímeknél párzáskor rózsaszínűvé válnak.

A Litoria nedves helyeken – erdőkben, ártéri sűrűkben, szántóföldeken – található. A síkságokon és az alföldeken egyaránt előfordul, 1200 m tengerszint feletti magasságig. Fával és talajlakó rovarokkal táplálkozik, és éjszaka is aktív marad, amikor nincs hőség vagy perzselő nap. Tavasszal szaporodik, a nőstények leereszkednek a fákról a medencékbe és ott ívnak. Litoria hangja meglehetősen hangos, és az ijedtség kifejezéseként nyávoghat is.

A fajnak viszonylag nagy az elterjedési területe, és nem veszélyeztetett. A litorális békát háziállatként tartják – Ausztráliában azonban külön engedélyre van szükség.

7. helyezett: Fűbéka (10 cm-ig)

Értékelés: 4.4

Oroszország európai részén gyakori béka. Európa többi részén is megtalálható, őshonos a Feröer-szigeteken és Írországban is, ahová az ember hozta be. 10-11 cm hosszúra nő, súlya alig több mint 20 g. A test színe világosbarna, foltokkal és sötét csíkokkal a halántékon. Jellemző a sima bőr kis göbökkel.

A füves béka erdőkben, erdőssztyeppeken fordul elő. Napközben a lehullott levelek alatt és az öreg tuskókban rejtőzik. Csigákat, férgeket és rovarokat esznek, ragadós nyelvükkel megragadva zsákmányukat. Az ebihalak algákkal és más vízi növényekkel táplálkoznak.

A füves béka tavasszal, közvetlenül a téli álomból való kilábalás után szaporodik, a vízbe rakott petékkel. Őszre a kikelt ebihalakból fiatal békák fejlődnek, amelyek 2-3 éves korukban érik el az ivarérettséget. A téli álmot a talajon alussza, az egyedek a levélszemétben, tuskókban és odúkban rejtőznek el. A mérgezett békának minden életszakaszban vannak ellenségei – a tojásait a gőték és a kacsák, az ebihalakat a rigók, a szarkák és a homoki bogarak, a kifejlett egyedeket pedig a ragadozó madarak, a kígyók és a sirályok fogyasztják. Európában a békákat az emberek is fogyasztják: a lábukat csemegének tartják.

8. hely: Lila béka (9 cm-ig)

Rangsor: 4.3

A Nasikabatrachus sahyadrensis néven ismert faj ritka, és csak az indiai Nyugati-Ghatsban található meg, egy 14 km-es területen

A tudósok sokáig nem is sejtették, hogy a béka a föld alatt is megtalálható. A fajt viszonylag nemrég, 2003-ban fedezték fel, bár a helyiek már korábban is megfigyeltek példányokat. A lila béka akár 1-3 méter mélyre is lemerülhet. Termeszekkel táplálkozik, amelyeket a talajban talál meg úgy, hogy a nyelvét a lyukakba dugja. A béka kis szája miatt nem képes nagyobb zsákmányt lenyelni.

Amikor a monszunesők elkezdenek esni, a hímek és a nőstények rövid időre, kb. két hétre kijönnek a földre. Ott párosodik, majd a víztározókba rakja tojásait. Az ebihalak a vízben fejlődnek, majd kifejlett egyedként kikelnek és a talajba ássák magukat.

A lila békát ma már a kihalás fenyegeti, mivel a hegyvidéki erdőket, ahol él, kiirtják. A fák pusztulásával a termeszek – a Nasikabatrachus sahyadrensis egyetlen tápláléka – is eltűnnek. A faj szerepel a Nemzetközi Vörös Könyvben.

9. helyezett: fokhagymaboglárka (8 cm-ig)

Értékelés: 4.2

A béka nem túl nagy – legfeljebb 8 cm hosszú, súlya 6 és 20 g között van. Sima ovális teste és rövid végtagjai vannak. Alacsony színű, szürke, barna és sárga árnyalatokkal és nagy sötét foltokkal. Nevét a bőrén található szagos nyálka miatt kapta, amely mérgező, és ezért megakadályozza, hogy a ragadozók megeszik a fokhagymás békát. Jobb, ha puszta kézzel nem nyúl hozzá, mert bőrirritáció léphet fel.

Erdőkben, folyók árterein, szántóföldeken és konyhakertekben fordul elő. Szárazföldön él, nappal fél méter mélyre beássa magát a talajba, éjszaka pedig előjön vadászni. Csak tavasszal, a szaporodási időszakban közelítik meg a vízfelületeket. Rovarokat és pókokat eszik táplálékként, az ebihalak a törmeléket és a vízinövényeket fogyasztják. A békák a talajban telelnek át, néha kutakban és gödrökben.

A fokhagymabéka természetes ellenségei a sünök és más kígyók, ragadozó madarak, rókák és az ebihalak esetében a halak. Az ebihalak gyakran elpusztulnak, mert a víztározók kiszáradnak… A bogár nem veszélyeztetett, elég gyakran és széles területen – Oroszországban, európai országokban, a Közel-Keleten – megtalálható.